Az Ebrendészetről
Ön Budapest Fővárosi Közterület-felügyete Állategészségügyi Szolgálatának (korábbi nevén Ebrendészet) honlapján jár.
Jó helyen. Ez ugyanis a hivatalos honlap, a mi sajátunk. A miénk, akik a az állatokat befogjuk, befogadjuk, gondozzuk, etetjük, gyógyítjuk, szocializáljuk és igyekszünk örökbefogadókat találni számukra. Innen tud bárki naprakész információkhoz jutni a gazdára váró kutyákról, az egyes állatok esetében azokról a napokról, amikortól hazavihetőek.
Folyamatosan frissülő híreinkkel azt szeretnénk elérni, hogy minél jobban megismerjék munkánkat. Azt a munkát, amelynek során törekszünk arra, hogy a szerencsétlen sorsú állatok a fejük felé fedelet, a tálkájukba minőségi élelmet kapjanak és hogy orvosi ellátásban részesüljenek.
Ez a hely már régen nem az, mint amiről híres volt. Gondoskodás és szeretet veszi körül az állatokat, de fontos azt megérteni, hogy ez nem menhely.
Ez egy átmeneti szállás, ahol a főváros által kapott feladatunknak megfelelően biztonságos körülmények között tartjuk a kóbor- vagy elveszett kutyákat, cicákat.
Aki innen fogad örökbe állatot, az két életet ment meg: azét, akit hazavisz, és azét, akinek ezáltal átmenetileg helye lesz nálunk és lesz esélye, hogy valaki őt is hazavigye....
